Horvát Erasmus-hét a KSZJ-ben
A február 16-i héten horvát barátaink látogattak el hozzánk a szlavónbródi Erasmus partnerintézményből (Osnovna škola „Đuro Pilar”), ahol ősszel a mi KSZJ-s diákjaink vendégeskedtek. A kétoldalú csereprogram újabb állomása tartalmas és élményekben gazdag hetet hozott mindkét fél számára.
A nálunk töltött napok során a diákok számos izgalmas programban vehettek részt. Az ice-breaking játékok segítették a gyors oldódást és az ismerkedést. Ezt követően művészeti foglalkozások, angolórák, filatéliai workshop, testnevelés és néptánc is színesítette a programot. A vendégek interaktív zsámbéki kincskeresésen vettek részt, meglátogatták a Romtemplomot, és kirándultak a Nyakas-hegyre is. A hét során nemcsak Zsámbék és környéke került fókuszba: a horvát diákok felfedezték Budapest nevezetességeit, valamint körutazást tettek Esztergom, Visegrád és Szentendre városába is.
A találkozás kézzelfogható pozitív hatással volt a tanulókra. Az angol nyelv aktív használata erősítette kommunikációs készségeiket, miközben nőtt önbizalmuk és nyitottságuk más kultúrák iránt. A közös programok során barátságok szövődtek, és a diákok megtapasztalhatták a nemzetközi együttműködés valódi értékét.
A mobilitás minden szempontból összhangban állt intézményünk Erasmus-céljaival. Növelte a tanulók motivációját, erősítette az iskola nemzetköziesítését, és kiemelten fontos volt a fenntarthatóság: mindkét mobilitás „zöld” utazás keretében valósult meg. Emellett az inklúzió is hangsúlyos szerepet kapott, hiszen a programok során minden résztvevő megtalálhatta a számára értékes élményeket és kapcsolódási pontokat.
Biztosak vagyunk benne, hogy ez a partneri kapcsolat a jövőben is fennmarad: már most megkezdtük a jövő évi közös projektünk tervezését, hogy még több diák számára teremthessünk hasonlóan inspiráló lehetőségeket.
Köszönet illeti a projektben segítséget nyújtó kollégákat: Bencz Zsuzsannát, Brücknerné Bánhidi Csillát, Frecka Csengét, Genáhl Ildikót, Györgyné Papp Esztert, Holnapy Mártont, Körtvélyesi Erikát, Márton Katalint, Megyesi Évát, Szabóová Mártát, Varga Petrát és Vizeli Juditot, valamint mindenki mást, aki bármilyen módon hozzájárult a projekt sikeréhez.
Korponay-Szabó Péter
Martinique-i Erasmus+ hét a KSZJ-ben
2025 októberében iskolánk vendége volt egy 16 fős delegáció a Karib-tengeri Martinique szigetéről a Lycée Victor Schoelcher iskolából. Az Erasmus+ pályázatunk keretén belül megvalósult projekt témája a (mikro)műanyag-szennyezés, amit a két iskola diákjai nemcsak iskolán belül dolgoztak fel, hanem terepmunkán, illetve laboratóriumi körülmények között is. A Duna-parton végzett anyaggyűjtés, majd annak tudományos vizsgálata remek lehetőséget nyújtott az ismeretek bővítésére, és persze a vendégdiákokkal való angol nyelvű kommunikációra.
A KSZJ-ben további számos érdekes tanóra és workshop várta a távolról érkezett diákokat és kísérőtanáraikat és természetesen Zsámbék látnivalói és a környék bejárása sem maradt ki a programok közül.
Köszönet mindenkinek, aki ennek az igazán egyedülálló projekthétnek a megvalósításában résztvett (diákok, tanárok, egyéb iskolai dolgozók, vendéglátó családok). Külön köszönet illeti az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóságot, hogy engedélyt adott a tudományos mintavételhez, a Greiner Bio-One Hungary Kft.-nek, akik tudományos eszközökkel járultak hozzá a projekthez, illetve a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Vitéz János Tanárképző Központjának, akik biztosították a laboratóriumot a vizsgálatokhoz. Emellett természetesen köszönet az Erasmus támogatásnak, aminek segítségével megvalósíthatjuk ezt a kölcsönös projektet.
További információk: https://www.facebook.com/gbohungary/posts/pfbid0wsvRbLYFExsBXMXb3nusUWMneWUCNgFyVW6zdEe2kShnjj2ha4Jvg6fvXkKx3Ed4l
Korponay-Szabó Péter
Erasmus+ diákmobilitás – Családias hangulat Horvátországban
Még 2025 tavaszán (Írországban) megállapodás született arról, hogy ősszel Erasmus+ programot valósít meg a KSZJ egy horvát partnerintézménnyel (OŠ Đure Pilara), így október végén 16 KSZJ-s diákkal utaztunk el Slavonski Brodba, ahol nemcsak az iskola, de a fogadócsaládok is nagy szeretettel vártak minket. Az iskolába való érkezésünkkor táncos és énekes műsorral készültek a különböző korú diákok. Az iskola bejárása és az óralátogatások mellett számos lehetőség adódott közös programokra is. Ilyen volt például az interjú- és videókészítés is vagy a szén körforgásának megismerése csoportmunkában.
Egy interaktív kirándulás során bejártuk Slavonski Brod nevezetességeit (a ferences kolostor, a plébániatemplom, az erőd, és a főtér) és sétálhattunk a Száva partján is, egy másik délután pedig megtekintettük a város híres szőlőültetvényeit (Brodski Vinogorje).
Az egyik este egyedülálló élményben volt részünk: a városi csillagvizsgálóban tartottak nekünk műhelymunkát (csillagtérkép megismerése, csillagászati fogalmak), majd az épület tetején egy professzionális teleszkóppal megcsodálhattuk a Szaturnuszt és annak gyűrűjét.
Szintén nagy élmény volt ellátogatni Zágrábba, és bejárni a főváros legfontosabb nevezetességeit, a katedrálist, a Szent Márk-templomot, a Szent Katalin-templomot, bár a legnagyobb sikert a Természettudományi Múzeum aratta, ahol Európa egyik legjelentősebb neandervölgyi gyűjteménye található. Nemcsak több mint 2 millió kőzetet, ásványt, kövületet és egyéb tárgyi emléket őriznek, de állattani gyűjteményük is van, amely több mint 1,1 millió állatpéldányból áll.
Az utolsó napon a diákok az ügyességüket is próbára tehették a Bebrina Kalandparkban, ahol nemcsak az egyre nehezedő kihívásokat kellett leküzdeniük, de falat is mászhattak, sőt egy hosszú drótkötélpályán is lecsúszhattak a magasból.
A programok végén mindenki megérdemelten vehette át az oklevelét az igazgató úrtól és februárban szeretettel várjuk vissza horvát barátainkat.
Korponay-Szabó Péter
Szlovákiában jártunk
Az Erasmus program keretében lehetőségünk nyílt arra, hogy Szlovákiában meglátogassuk Vranov városában a Lucna Általános Iskolát - tapasztalatokat, élményeket gyűjtsünk a szlovák oktatási intézményben és a környék látnivalóinak meglátogatása során.
2025. október 19-én vasárnap reggel 8.00-kor keltünk útra tizenhat 6.-os és 7.-es diákkal és két kísérőtanárral (Varga Petrával és Simon Kingával). Az első nap utazással és szállásfoglalással telt. Közös szállásunk az iskolától észak felé nagyjából 20 km-re egy gyönyörű tó közelében volt csendes, erdő övezte, festői környezetben. A reggelinkről és a vacsoránkról mi magunk gondoskodtunk, közösen vásároltunk minden nap és az aktuálisan beosztott csapattal készítettük el ételeinket. Esténként imádkoztunk, beszélgettünk és játszottunk.
Hétfőn, amikor először léptünk be a vendéglátó iskolába, nagy meglepetésben volt részünk, ugyanis a bejáratnál táncbemutatóval, zenével fogadtak minket, amelynek végén közös táncra került sor. Délelőttönként az iskolában órákat látogattunk, szünetekben a szlovák diákokkal és tanárokkal ismerkedtünk. Az első nap mikroszkópos megfigyeléseket végezhettünk, majd izgalmas kémiai kísérleteknek lehettünk szemtanúi, végül a törtekkel való számolásba kapcsolódhattunk be közösen a szlovák tanulókkal. Az iskolai menza után hazafelé a szállásunkra felmásztunk egy romvárhoz, ahol gyönyörű, őszi színekben gazdag kilátás nyílt a környékre. Kedden improvizációs műhelymunkával kezdtünk, közös játékos énekléssel. Majd az angolórán szintén zenés videókkal kapcsolatos feladatokkal folytattuk a délelőtti tevékenységet. Végül egy tagozatos testnevelésóra megtekintésével zártuk a délelőttöt. A menza után erdei utakon elutaztunk az opálbányába, ahol megismerhettük a bánya történetét, a föld mélyén egy szakaszon megtapasztalhattuk a vaksötétség mibenlétét is. Szerdán Kassán sétáltunk, ahol az idegenvezető részletes magyarázataival nyerhettünk betekintést egy-egy épület, szobor történetébe. Sétánkat a kassai dóm látogatásával koronáztuk meg. Csütörtökön az iskolában angolórával kezdtünk, ahol vegyes (szlovák – magyar) csoportokban dolgoztak a tanulók. Így ismét alkalmuk nyílt idegen nyelven kommunikálni. Ezután rajzórán megtanultuk, hogyan készíthetünk díszítést rávasalással; munkáikat a tanulók el is hozhatták emlékbe. Végül kísérletekkel zártuk a délelőttöt fizikaórán. Az óra sajátossága volt, hogy diákok vezették és ők vonták be a magyar tanulókat, a szaktanár csupán monitorozta azt. Délután az iskolai menza után elutaztunk Homonna városába, ahol megtekintettük a magyar történelemhez erősen fűződő várkastélyt.
Az idő csütörtök estig kegyes volt hozzánk a Gondviselés jóvoltából. Pénteken egy rövid iskolai látogatás után elindultunk haza, Zsámbékra. Láthatóan mindenki jól érezte magát, a diákmobilitás remélhetőleg mindenki számára olyan vonzó élményeket biztosított, hogy máskor is bátran vállalkozik hasonló utakra, hogy minél többet megismerjen más nemzetek, országok kultúrájáról és motivált lesz arra, hogy kapcsolatokat építsen és ápoljon.
Simon Kinga