Partneriskola-program a Művészetek Palotájával

   

Partneriskola-program a Művészetek Palotájával

A 2008/2009-es tanév második felében csatlakoztunk a Művészetek Palotája által meghirdetett partneriskola-programhoz, melynek keretén belül lehetőségünk van rendszeres és kedvezményes koncertlátogatásokra, speciális - kizárólag partneriskolák számára szóló - programokon való részvételre, kihelyezett iskolai koncertekre.
Az együttműködés célja, hogy diákjaink számára lehetővé tegye a lehető legteljesebb művészi élmény megélését, magas színvonalon, sokféle műfajban. Emellett fontos szempont az is, hogy a MÜPA programjai minél szélesebb körhöz eljutva, a családokat is megszólítva, koncertlátogató közönséget teremtsenek.

2009-ben megújult a Művészetek Palotájával kötött megállapodásunk. Idén is csatlakoztunk a Partneriskola-programhoz, melynek keretén belül közös célokat tűztünk ki a művészeti- és közönségnevelés területein.
Az elmúlt évben a kedvezményes koncertlátogatáson kívül lehetőséget kaptunk kihelyezett koncert szervezésére is, melyen iskolánk előadótermében zeneakadémiai növendékek egy zenetörténeti korszak zenéjéből adtak ízelítőt a felső tagozatos diákok számára. Egy-egy osztály bepillanthatott a kulisszák mögé is, és megismerkedhettek a MÜPA működésének néhány részletével (például hang-, fény- és színpadtechnika, stúdiók, stb.). Ezen kívül volt szerencsénk a MÜPA saját szervezésű Zenebona - Ne csak hallgasd! című kreatív foglalkozásán is részt venni, melynek során a gyerekek kipróbálhatták a zenei improvizálást, megismerkedhettek egyes hangszerek működésével, és maguk is megpróbálkozhattak a hangszerkészítéssel.
Idén a Partneriskola-programmal párhuzamosan látogatjuk a Fesztivál Zenekar előadásait a Reiner-bérlet keretében, melynek helyszíne szintén a MÜPA. Ezek hétvégi időpontokban zajlanak, és alkalmanként öt diáknak van szerencséje a "jutalom-koncerten" részt venni. Számukra ez a lehetőség ingyenes, mivel a bérletek árát az iskola részben megpályázta, részben kifizette.

Részletesebb információkkal kapcsolattartó kollégánk, Kemény Borbála tanárnő szolgálhat, aki jegyrendelésekkel kapcsolatban is megkereshető.