AZ ISKOLA TÖRTÉNETE
Hősök, szentek így üzennek:
"Állj be hősnek,
állj be szentnek,
kis ország úgy lesz jelentős,
ha sok benne
a nagy szent, hős!"
(Mécs László: Örök ballagás)
TÖRTÉNELMÜNK,
MELY VALÓJÁBAN EGY VÁRKASTÉLY, EGY SZERZETESREND ÉS EGY ISKOLA TÖRTÉNETÉNEK
SZÁLAIBÓL SZÖVŐDÖTT.
Intézményünk a közel 300 km 2 kiterjedésű Zsámbéki-medence középpontjában,
a gyönyörű fekvésű Zsámbékon található. A község történelmi múltjának európai
hírű képviselője az 1220 körül épült késő román stílusú premontrei /templom
romja/ öregtemplom, valamint a mai formájában két emeletes kora barokk
várkastély, melynek jelentőségét különösebbé teszi, hogy 1496 nyarán László
király a budai pestisjárvány elől menekülve ide hozta magával a Szent Koronát
és a koronázási jelvényeket.
A várkastély ad otthont a Zsámbéki Katolikus Képzési KHT-nek és iskolánknak,
a Zsámbéki Premontrei Keresztelő Szent János Általános Iskola, Gimnázium
és Alapfokú Művészetoktatási Intézménynek, melynek szellemiségére hatással
van környezetének történelmi, szellemi és tárgyi múltja.
1186-ban a dél-franciaországi Aynard lovag, aki III.
Béla udvarához tartozott a dombra egy megerősített udvarházat épített,
melyet 1200 körül kővárrá alakítottak.
1467-ben Mátyás király mezővárosi rangra emelte Zsámbékot.
A vár a király birtokába került, aki később fiának, Corvin Jánosnak adományozta.
1689-ben a Zichy család vásárolta meg a zsámbéki birtokot
és uradalmi kastéllyá alakíttatta
Az 1710 -es években építették fel a végvári harcokban
lerombolódott vár helyén a szép, emeletes saroktornyokkal díszített korabarokk
várkastélyt,
A XIX. század végén az időközben Óbudára települt Zichyk
lakatlanul álló kastélyát a zsámbéki polgárok mentették meg a lebontástól,
megvásárolva a leromlott állapotú épületet.
1904-ben a zsámbéki egyházközség az ingatlant a Keresztes
nővérek rendjének adományozta, hogy a zsámbéki leányiskolát átvegyék és
továbbvigyék.
A rend felújította és kibővítette a kastélyt, és előbb elemi iskolát ,
majd tanítóképző intézetet alapított benne.
Keresztes Nővérek vezetése alatt. Zsámbék a rend tartományi központjává
vált és a Keresztes Nővérek magyarországi anyaháza is volt.
1949 után a szocialista államosítást követően mezőgazdasági, majd tanítóképző
főiskola működött falai közt.
1993-ban a Keresztes nővérek visszakapták az épületet,
ahol az Apor Vilmos Katolikus Főiskola működött.
1993. januárjában a főiskola egy többcélú intézményt, általános
és középfokú katolikus iskolát és gyakorlóiskolát alapított.
Az 1995/1996-os tanévben az első húsz diákkal /iskolapolgárral/
kezdődött meg az oktatás, ez volt a mai iskola elődje.
A 2004. augusztus 18-i tűzeset következményeként a tanítóképző
Vácra költözött, ezért a gyakorlóiskolai státus megszűnt, de iskolánk továbbra
is a főiskola fenntartásában működött.
2006. augusztus 1-jétől az intézmény fenntartója a Premontrei
Kanonokrend Gödöllői Perjelsége. A rend 1220 óta jelen van a településen.
A mindenki által ismert késő román stílusban épült mára rommá vált templom
építői ők, a "fehér barátok" voltak.
Keresztelő Szent János tiszteletére alapították a monostort. Iskolánk
névadó szentje ezért is ő. |